Tematikus évünk során Gyöngyössel foglalkozunk. Gyöngyös nem áll meg a település határánál, közigazgatásilag Mátrafüred, Mátraháza és a Kékestető is a városhoz tartozik. Számunkra azonban a jogi határoknál sokkal fontosabb, hogy a Mátra látványa, az erdők közelsége, a túrázás, a szabadidő varázslatos természeti környezetben való eltöltésének lehetősége elválaszthatatlan a település hangulatától. Gyöngyös utcáit járva az épített örökség mellett, a városi sziluett felett folyamatos kapcsolatban vagyunk az Északi-középhegység látványával is. A látványon túl a kapcsolatot erősíti egy kisvasút, mely a város központjától alig néhány száz méterre indul, majd a falusias külvároson keresztül a sínpár bevezet minket a Mátra völgyei és lankái közé. Féléves munkánkkal a kisvasút nyomvonalán kalandozunk. Építészeti beavatkozásokkal kívánjuk tovább erősíteni Gyöngyös és Mátra, város és természet, az urbánus funkciók és a természetben lét kapcsolatát.
A városi foghíjak belakása mellett a piac újragondolása, a főtér körüli elhagyott épületek, a teret újradefiniáló pavilonok, a kisvasút egyes megállóit kísérő kiszolgáló épületek, valamint a sínpálya nyomvonalának közelébe települő, a szabadidő eltöltését, a rekreációt és a sportolás lehetőségét megteremtő funkciók szerepelnek a választható programok között. Gyöngyös karakterét megragadó és a város arculatát erősítő és felfrissítő beavatkozások és pavilonok tervezésére invitálunk mindenkit, akinek a helyszín felkeltette érdeklődését!
Jelentkezés / Application:
link
Tárgyfelelős / Course coordinator:
Varga Tamás DLA
Oktatók / Instructors:
Dankó Zsófia DLA
Falvai Balázs DLA
Hild György DLA
Jancsó Miklós DLA
Nagy Márton DLA
Perényi Tamás DLA
Sugár Péter DLA
Török Dávid DLA
Varga Tamás DLA
Weiszkopf András DLA
Neptun-ID:
BMEEPLAAD01
BMEEPLAMD01
BMEEPLAQD01
BMEEPLATD02
kép / image: Gyöngyös 1913, Fő tér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése